Van Jézusnak üzenete a melegekhez?

Keresztény melegként rendkívül fontosnak és örömtelinek tartom a tényt, hogy Krisztus semmi rosszat nem mondott a melegekről. Ugyanakkor időnként motoszkál bennem az a gondolat is, hogy mennyivel nyugodtabb világban élhetnénk ma, ha Urunk annak idején kihirdette volna, hogy melegnek lenni teljesen helyénvaló. Miért nem tette ezt meg? Honnan lehessen így tudni, hogy miként viszonyul hozzánk? A választ számomra Jézus élete rejti.

Figyeljük csak meg: Krisztus csodálatos titkokat hordozott magában, melyeket minél több emberrel meg akart osztani, azonban többnyire felfoghatatlanok voltak még családja és követői számára is, bizonyos emberek pedig egyenesen bolondnak, a társadalmi rend felborítójának, botrányos istenkáromlónak tartották. Gyakran rejtőzködni kényszerült és nagyon meg kellett gondolnia, hogy kinek, mikor és hogyan fedi fel magát, hiszen bár számtalan bámulatos tulajdonsága és tette volt, nem felelt meg a nép üdvözítővel szemben támasztott elvárásainak. Megalázták és üldözték pont hittársai, akiknek elvileg elsőként kellett volna felismerni, hogy milyen értékkel van dolguk. Bűnösnek találták és halálra ítélték érvényben lévő vallási törvények alapján – mindez azt az üzenetet hordozza számomra, hogy Jézus sorsközösséget vállalt velünk melegekkel és saját példájával akarja megmutatni nekünk: az emberek néha a legszentebb dolgokat is képesek nem felismerni, sőt bűnösnek és elpusztítandónak nyilvánítani.

Jézus nem nyilatkozott a melegekkel kapcsolatban, így nem ússzuk meg a súrlódást magunkkal, családtagjainkkal és a többi kereszténnyel, de erőt meríthetünk az Ő kitartásából és belső bizonyosságából. Jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy az elfogadásért folyó küzdelemnek talán sosem lesz vége, mint ahogy Jézus elfogadása és szeretetének helyes értelmezése terén is végeláthatatlan harcok zajlanak. Ne féljünk a gondolattól, hogy az igazságért időnként konfrontálódnunk kell szeretteinkkel, a társadalommal, lelki vezetőinkkel, hiszen maga Jézus Krisztus mondta:

„Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.” (Lukács 12,51-53)

A spiritualitás és a szexualitás ikertestvérek…

…legalábbis nekem ez a megfigyelésem. Megszámlálhatatlanul sok ponton hasonlítanak egymásra, kezdve onnan, hogy mindketten láthatatlanok, kimutathatatlanok, érzések és meggyőződések elegyeként élnek bennünk, ideális esetben egymással összhangban és az életünket boldogabbá téve. Kiválóan alkalmasak arra, hogy a végletekig megosszák az emberek véleményét eredetükre, hitelességükre és helyességükre vonatkozóan. Lehet kételkedni bennük, elutasítani, elfogadni, üldözni, védeni vagy nevetségessé tenni őket, lehet örülni vagy szenvedni miattuk. Rengeteg megnyilvánulási formájuk van, és rengeteg módon meg lehet élni őket: semennyire, valamennyire, nagyon… diszkréten vagy feltűnően, nyugodtan vagy szenvedélyesen… az egyik emberé szinte egész életében olyan, akár a sziklára épített ház, a másiké maga a káosz, a harmadiké valahol a kettő között – és még lehetne sorolni az érdekesebbnél érdekesebb jellemzőket, melyeknek mindkét területen vannak megfelelői.

Jézus és saját keresztény mivoltom elfogadása sokkal nehezebben ment, mint a melegségemé. Egyrészt, mert először keresztény másságommal kellett szembesülnöm; másrészt, mert míg a melegségről egyértelmű és jól detektálható jeleket kaptam mind testileg, mind érzelmileg, addig a hit terén közel sem voltak ennyire konkrét kapaszkodóim. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a hitre való fogékonyság is nagyrészt hajlam kérdése, hiszen nálam – elvileg – minden adott volt, hogy már kisgyerekként életerős hitem alakulhasson ki, de az mégis roppant sokáig váratott magára. Szűkebb és tágabb családom igen aktív hitéletet élt mindig is, születésemtől kezdve hetente vittek templomba, otthon pedig alig lehetett elférni a keresztény könyvektől, CD-ktől és videokazettáktól. Rengeteg kortársam akadt a templomban, és érdekes volt figyelni, hogy ki mennyire tud ráhangolódni a hitre az évek folyamán. Voltak, akik már kisgyerekként olyan fogékonyak voltak mindenre, hogy még a felnőttek is csak ámultak. Mások megfigyelő álláspontra helyezkedtek, és próbáltak valamit kezdeni az egésszel, meg természetesen olyanok is akadtak, akik kezdettől fogva teljesen immunisak voltak, és azok is maradtak.

Én hosszú ideig a megfigyelők táborát erősítettem, sok minden volt, ami tetszett, de szintén sok minden volt, ami nem, és amit nem értettem. Odáig rendben volt, hogy Isten megteremtette ezt a csodálatos világot, ezt mindig is őszintén tudtam hinni, de azon túl már zavaros volt minden, és logikátlan, Jézust is beleértve. De ha már logikátlan kell legyen a hit, akkor gondoltam, legalább égő csipkebokorból vagy mennyei szózatként kijelenthetné magát az Úr nekem: az mégse az igazi, hogy az én hitemnek csak így, embertársaim szövegeléseinek hatására kelljen kialakulni. Így teltek az évek, közben nagyon sokféle hívővel találkoztam vaskalapos történelmi egyháztagoktól kezdve az új keletű irányzatok követőiig. Egyre árnyaltabb képem alakult ki a hitgyakorló keresztény szubkultúra szépségeiről és árnyoldalairól, és végül letisztult bennem egy olyan hitrendszer, ami által őszinte szívvel igent tudtam mondani Jézusnak. Millió élmény, gondolat és érzés együttesen vezetett ide, és azóta is folyamatosan zajlik a hitem formálódása és fejlődése. Természetesen a melegségemmel való szembesülés is új kihívások elé állította, és új távlatokat nyitott előtte. Kiváltságosnak érzem magam, mert a hitem hozzájárult a szexuális irányultságom elfogadásához és megbecsüléséhez, a melegségem pedig megreformálta, és elmélyítette a hitemet. Fontosnak tartom, hogy továbbra is jelen legyek, és lelki életet éljek egy hagyományos keresztény gyülekezetben, de hiánypótló, és rendkívül felemelő élmény a Mozaik Közösség alkalmain részt venni, és a keresztény-meleg konstellációval megáldott testvéreimmel együtt keresni Istent, hiszen nekik kétszeresen is testvérük vagyok. Köszönöm Istennek, hogy hétről hétre olyan ritka csodákat élhetek át velük, melyekről világszerte nagyon sokan álmodni sem mernek: az elfogadást és a szeretetet. Duplán.